1. Fejezet

5 évvel később

1.fejezet

Nina

-          Merre vagy? – szóltam bele a telefonba.
-          A kávézóba.
-          5 perc és ott vagyok. – szakítottam meg a vonalat.
Szerencsére nem volt dugó a városban így hamarabb oda értem, mint gondoltam volna.
-          Szia. Bocs, ha késtem.
-          Semmi baj. – öleltem meg Danát.
-          Mi újság? Milyen a munka? – ültem le mellé.
-          A gyerekek kikészítenek, de élvezem. – röhögtem és rendeltem egy cappucinot.
-          Péntek este át jöttök akkor? – kérdezte.
-          Persze megint főzzünk? – röhögtem ugyanis a múltkori valami botrányosan sikerült.
-          Igen, de ez kicsit jobb lesz remélhetőleg – Röhögött ő is.

Majd be libbent az ajtón egy közép göndör hajú, szemüveges lány ki más lehetett volna, mint a húgom Lora.

-          Bocsánat, de nem tudtam elszabadulni. – huppant le mellénk.
-          De jó lett a hajad. – felnőttesebb lett az új hajával.
-          Köszi, nekem nagyon tetszik. Le maradtam valamiről?
-          Nem csak meghívtam őket péntekre, vacsorára. – vázolta a szitut Dana.
-          Dalmával mi a helyzet? – kérdezgettem őket.

-          Meg van, majd 2 hónap múlva haza jön. Élvezi, bár hiányzunk neki. – Dalma cserediák programon van 3 hónapra Barcelonába.

-          Na, jól van akkor. Ezt fel kell vennem. – néztem a telefonomra.
-          Mikor jössz kislány? – szólt bele telefonba.
-          Mindjárt indulok, otthon találkozunk. puszi. – raktam le a telefont.

-          Csajok, mennem kell, mert még a boltba is be kell mennem. Pénteken találkozunk, írjátok meg, hogy hányra jöttök. – öleltem meg őket és indultam az autóm felé.

Fél órán belül már a lakásomba is voltam, ami Budán volt egy társasházban kis kertel pluszba.

-          Megjöttem. – kiáltottam el magam.
-          Beálltál a kocsival? – kérdezte.
-          Nem direkt kint hagytam az utcán lezáratlanul hátha el lopják. – röhögtem.

-          Jajj.. ,de ironikus. – közeledett felém.

-          Jól van már elfáradtam te meg ilyeneket kérdezel. Inkább adj egy csókot! – pusziltam meg a száját, ő persze rögtön vissza kontrázott.
-          Szia, kislány! – ölelt meg Ákos.
-          Szia ,szép fiú! – túrtam bele a hajába.

-          Alig vártam már, hogy lássalak. – pusziltam meg és öltöztem át az otthoni laza cuccba.

-          Én is. Milyen volt a napod? – tért vissza a főzéshez.

-          Elment találkoztam a csajokkal. Pénteken át megyünk hozzájuk. – Látni kellett volna Ákos arcát. Rögtön felröhögtem.

-          Biztos vagy benne? – Most már ő is mosolyra húzta száját.

-          Ne legyél, már ilyen hívd Áront is inkább, hogy ne unatkozz. – ültem fel a konyha pultra.

Nem volt olyan nagy lakás, de két emberre elég volt. Volt benne 2 kisebb szoba egy nappali, angol konyha étkezővel és egy nagy fürdő szoba.
-          Jó szólok neki is. Ezt fel veszem, mindjárt jövök.

Ákos építészmérnök volt, ami nagy felelősséggel jár. Különböző cégeknek dolgozott egyszerre, imádta, de itthon is sokat dolgozott.

-          Mit építettek? – én ezt egy Legohoz minősítettem, de sokkal többről volt szó.

-          Még semmit majd egy uszodát vidékre csak még várjuk az engedélyt. – folytatta a főzést.

-          És mi lesz a kaja? – öleltem meg hátulról.

-          Milánói. – tudja, hogy az a kedvencem. – És anyukád keresett mondtam neki, hogy majd vissza hívod.

-          Rendben, köszi. – pusziltam meg.

A vacsora valami isteni finom volt, megfürödtünk és halóba beszélgettünk tovább.

-          Ricsiről tudsz valamit? – kérdeztem meg szinte hetente.

-          Igen valamelyik nap beszéltem vele. Azt mondta meg van, hamarosan befejezi a sulit és költözik Pestre, mert kapott egy jó munka lehetőséget. – ásítozott Ákos.
-          Az remek. És Olivér?
-          Ő vele régen beszéltem nem tudom, merre van most éppen. Nina édesem aludjunk. – nyomott egy puszit az arcomra.
-          Rendben. Sajnálom, hogy minden héten megkérdezem.

-          Nincs semmi baj, tudom, hogy érdekel a lányok miatt, legalább ők megkérdezik? – röhögött.

-          Nem, de engem nyugtat a tudat, hogy mi van velük. – mosolyogtam.

Olivért azóta nem láttuk, Ricsit pedig hébe-hóba. Mindenki élte az életét. Az ország és világ különböző pontjain.

-          Nina ébresztő! – simogatott Ákos.
-          Hány óra van? – kérdeztem.
-          Kereken 6. – nyújtózkodott.
-          Még kérek 5 percet. – csuktam be a szemem.

-          Szerintem azt az 5 percet másra is ki használhatnánk! – helyezkedett el felettem.

-          Lehet megint fogadnunk kéne, nem gondolod? – mosolyogtam rá.

-          Dehogy kéne. Tudom, hogy te is akarod. – csókolgatni kezdte a testem-          Ákos el fogunk késni. – tiltakoztam bár nekem is jól esett volna egy reggeli menet.

-          Akkor fel gyorsítjuk! – pár perc alatt már bennem is volt.
-          Azért finoman, kemény csávó. – röhögtem rá.

-          Ne haragudj. – csókolt meg.

Már 7 óra volt mikor ki jöttem a fürdőből. Lassan indulnom kellett, mert 8-ra a munkahelyemen kellett lennem, ahogy neki is.

-          Kávét? – Adta oda bögrém.
-          Köszönöm. – csókoltam meg. – Ma később jövök, mert megbeszélés lesz.
-          Rendben én itthon leszek, ma gyorsan végzek. – vette fel az öltönyét.