2. Fejezet

2.Fejezet

                    Ha nem nézek oda.

Már kezdett elegem lenni a sírásból és, hogy ennyire szánalmas vagyok. Gyerekorrom legnagyobb fájdalmát ő okozta és ez már majdnem begyógyult, erre van képe visszajönni. Gyűlöltem és ez a harag újra elöntött, hiába tűntem gyerekesnek, azonnal oda akartam menni és megpofozni vagy jól kiosztani. Zsörtölődésemet a telefonom hangja szakította félbe.

- Megmondaná, hogy hova tűnt el? - francba a főnököm az.

- Úristen, sajnálom én csak, nem is tudom mit képzeltem azonnal rohanok vissza.

- Ne fáradjon ezzel, mától nem kell visszajönnie. – mondta érzelemmentesen.

- De kérem már másfél éve ott dolgozok még nem fordult elő ilyesmi. – próbáltam magyarázkodni.

- Holnap jöjjön a cuccaiért. – mondta és ezzel ki is nyomta a telefont.

- …………… - már csak a némaság volt a másik oldalon.    

- Ez nem lehet igaz…mehetek holnap új munkahelyet keresni.

Elindultam haza, már 9 óra volt és a levegő egy kissé hűvös a márciusi idő miatt. Megérkeztem a házunk elé, leraktam a biciklit és benyitottam. Amikor beléptem az ajtón sötét üresség fogadott, a tágas szoba ahol régen élet volt most csak négy fal és bútor, minden olyan élettelen. Ledobtam a táskám és elővettem a hűtőből a tejet a polcról a gabonapelyhet és elkészítettem a vacsorát. Evés közben azon gondolkoztam, vajon miért vagyok egyedül, miért nem lehetek a szeretteimmel? Elmosogattam, mivel nem voltam fáradt elővettem egy könyvet, ami régen az anyukámé volt és elkezdtem olvasni.

- Várj már meg Saeron!

- Gyere versenyezzünk ki ér hamarabb a  Han-partra a fánkhoz!

- És mégis miért rohannék? – eléggé fáradtnak tűnt a fiú.

- Hát, ha elkapsz akkor meghívlak egy sütire. – javasolta nagy lelkesedéssel a lány.

- És egy mozira is. – hozzátette a fiú.

- Rendben, de ha nem kapsz el akkor nekem adod a nyakláncod!

- Jó megegyeztünk. – kezet fogtak.

- Saeron 3-ra indulunk.

- Egy, kettő, hár… - a fiú nem tudta végig mondani, mert a lány elrohant.

- Te csaltál ez nem ér!!!

- Ne jajgass, inkább fuss! - kiabálta a lány már messzebbről.

Pár méter kellet, mire a fiú utolérte és leelőzte. Mikor odaért a fához a lány még futott, de végül ő is beért.

- Ez..nem…fair…- lihegte a lány.

- Ebben mi a nem fair? te voltál az, aki előbb indult. – szabadkozott a fiú

- De te fiú vagy és a fiúk mindig gyorsabbak!

- Akkor meg minek fogadtál velem, ha tudtad úgyis én nyerek?

- Mert..mert a nyakláncodat szerettem volna.

- De ennyire? – majdnem elnevette magát a fiú.

- Hát, mert azt mondtad, hogy majd egyszer oda adod annak, akit az igazbarátodnak nevezhetsz. – a lány szeme már könnyesedett.

- Saeron, ne sírj neked adtam volna a szülinapodon! – mosolyogva megpaskolta a fejét.

- Tényleg? – felcsillant a lány szeme.

- Tényleg, na gyere ide te butus. – magához húzta a lányt, átölelte és háttal maga felé fordította.

- Mit csinálsz?

- Az igazbarátom nyakába teszem a nyakláncot.

Visszafordította és nyomott egy puszit a lány homlokára

- Örökké legjobbak…Jungkook!

- Á, a nyakam, de fáj. – bosszankodtam. Elaludtam olvasás közben az asztalon, de mégis mi volt ez az álom, miért most? Nem kéne ilyenekről álmodnom, lehet csak a gabonapehely ártott meg. Nagy nehezen felálltam és elmentem a fürdőszobába, épp a fogamat mostam mikor valaki csengetett.

- Egy pillanat!! – nem érdekelte folytatta.

- Jól van megyek már nem kell ráfeküdni, hallom!! – ajtót nyitottam, de legszívesebben vissza is csaptam volna.

- Saeron te mindig olyan kedves vagy a barátaidhoz. – mondta fintorogva a reggeli betolakodó.

- Mit keresel itt Jaejong és nem vagyok a barátod! –szuper már csak ő hiányzott

- Gondoltam beugrok csevegni egy kicsit. – kacsintott rám miközben megnyalta a száját.

- Hát rosszul gondoltad, szóval elmehetsz! – bevallom nem volt valami jó társaság és feszengtem miközben nézett engem.

- Ne legyél már ilyen ellenséges cicus. – végig akart simítani a hajamon, de ellöktem a kezét.

- Fogd magad vissza kislány nem akarok semmi rosszat. –fintorogva rányújtottam a nyelvem, de nyilván nem tetszett neki, mert lefogta a kezem és a falhoz szorított. Nem törtem meg álltam azt az égető pillantását.

- Látom még mindig nem tudod mikor kell beadni a derekad Saeron.

- Hát ha csak ennyire futja nem is fogom egyhamar Jaejong. – enyhült a kezemen a szorítás és végül el is engedte.

- Csak beszélgetni akartam, de majd eljövök máskor. – végre lenyugodott.

- De ne felejtsd el…megtalállak bárhol is vagy!- ezzel el is ment.

Becsuktam és kilincsre zártam az ajtót. Hogy ez miért is van? egyszerű a válasz, tartozok egy embernek és az előbbi férfi az ő fia volt. Már fél éve jár a nyakamra és én csak fizetek neki egyfolytában, de még messzi van a vége. Néha elgondolkodom, hogy lehet ennyire bonyolult az életem. Nyílván valami rosszat tettem előzőleg. Mindegy a lényeg, hogy most elkészüljek el kell érnem a vonatot. Gyorsan felöltöztem felvettem az egyenruhát kivasaltam a hajam és egy kis sminket is tettem az arcomra. Az ajtón kilépve elgondolkoztam, az előbbi „beszélgetésen”, de nem hagyhattam, hogy elrontsa a napom. A levegő egész kellemes volt ezért csak egy farmerkabát volt rajtam. A szomszédok boldogan üdvözöltek és én viszonoztam egy mosollyal. Megérkeztem az állomásra, elővettem a telefonomat és bedugtam a fülhallgatót. Kerestem egy jó kis lassú számot, hogy lenyugodjak és kilépjek a valóságból. Most egész gyorsan eltel az idő már szálltam is le a vonatról mentem tovább az iskolába. Mivel ma volt a tanítás első napja ezért a tanárok elmondták mire számítsunk ebben az évben és, hogy készüljünk fel, mert nem lesz könnyű. Nagyszerű ezt eddig is tudtuk. A 4. óráig minden rendben eseménymentesen és nyugalmasan telt, azonban az osztályfőnökünk nagy hírt közölt.

- Köszöntelek titeket az új tanévben, remélem jól fog telni. Mielőtt meg kezdenénk az órát, szeretnék valakit bemutatni nektek. – na remélem egy beképzelt fruskát kapunk.

- Gyere be! – nyílt az ajtó és már vártam a fiúk őrjöngését, de amit láttam arra nem készültem fel.

- Kérlek mutatkozz be az új osztálytársaidnak. – mondta az osztályfőnök.

- Szóval Jeon Jeong Guk vagyok és eddig Amerikában éltem, de a nyár elején hazaköltöztem a szüleimmel, tehát itt fejezem be az iskolát. Örvendek a találkozásnak, remélem jól kijövünk majd egymással. – erre mindenki elkezdett tapsolni és kérdezgetni az új „ jövevényt” a tanár alig győzte őket csitítani.

- Jól van gyerekek fejezzétek be ráértek ismerkedni a szünetben, már csak azt kéne kitalálni hova ülj, lássuk csak. – a tekintetével keresgélt kb. 3 másodpercig és megállt rajtam.

- Megvan a helyed Jeongguk, kérlek foglald el a 6.padban ülő hölgy mellett. – mondanom sem kell belül sikítottam.

- Rendben. – elkezdett felém sétálni nem tudtam, hogy elszaladjak vagy inkább esek össze és tettesem a halottat. Valahogy a második jobb verziónak tűnt. Leült mellém és felém fordult.

- Szia Jeongguk vagyok. – mennyivel mélyebb lett a hangja.

- Hé jól érzed magad ne szóljak a tanárnak? – ne legyél kedves te barom. Jó mondjuk a kérdés az jogos volt mivel a felsőmbe belehúztam a fejem. Hát igen azért mégse halhattam meg.

- Igen jól vagyok kösz, nem kell. – kicsit mélyítettem a hangomon bár nem tudom miért csak reflex volt. Szerencsére ezzel annyiban hagyta és az óra hátralévő részében nem szólt hozzám én meg próbáltam nem felé fordulni. A kicsöngő megváltás volt ugyanis rohantam ki a teremből a mosdóba. Bezárkóztam, egy wc fülkébe és ráálltam a tetején, mert nem akartam, hogy meglátsák, hogy van bent valaki.

- Basszus, basszus miért ide jött, miért pont ebbe az iskolába, egyébként miért jött, ha nemsokára debütál? – mondtam magamnak, de válasz nem érkezett. Kattant az ajtó és páran bejöttek a mosdóba.

- Ugye, hogy milyen helyes az új srác, biztos valamilyen modell. – még, hogy modell egy féllábú kecske hamarabb lenne modell, mint ő.

- Igen és mennyire sexy is, tuti, hogy nincs barátnője hisz csak most jött vissza.

- Biztos nagyon tapasztalt lehet, ha értitek miről van szó. – nálad tutira nem tapasztaltabb.

- Na de honnan veszed?

- Tudom, elvégre Amerikából jött. – de sokat tudsz, biztos már sokan végig mentek rajtad.

- Áh becsöngettek menjünk csajok. - előítéletek a javából, mégis mit tudtok ti? . Habár ezt kérdezhetném magamtól is és amúgy meg miért foglalkozom vele? . Visszamentem a terembe, de előtte fogtam a zakómat és a fejem elé raktam. Kicsit hülyének néztek, de inkább ez, minthogy felismerjen. Egész órán az ablakon kifele bámultam, néha hallottam, hogy sóhajtozik biztos ő is unta, amiről a tanár beszélt. Az óra végén fogtam a cuccom és kirohantam a teremből de még hallottam egy –Ennek meg mi baja van mondatot. Elmondhatnám, hogy mi bajom van, de az senkinek sem tetszene, úgyhogy kösz ezt inkább most kihagynám. Testnevelés órára készült az osztály, de mivel ez csak az első nap volt, ezért nem kellett átöltözni. Bár én próbáltam megbújni a többiek mögött tudom, hogy ezt nem csinálhattam örökké, de jelenleg nem akartam, hogy észre vegyen. A lehető legmesszebb ültem tőle, amíg a tanár dumált. Persze a fiúk rögtön elkezdtek kosarazni, miután befejezte a mondandóját. Mindenki arról beszélt, hogy az új srác milyen jól néz ki játék közben és még a tesi tanár is odáig meg vissza volt a játékáért. Már majdnem vége volt az órának és mehettem volna ebédelni, de persze amilyen szerencsétlen vagyok elbambultam egy szöszre, igen egy nagy fehér szöszre mikor csak ennyit hallok.

- Vigyázz labda!!! – mire odanéztem, késő volt, mert már csak a sötétséget és a padlót láttam.

- Ne haragudj jól vagy? – ez a hang ismerős.

- Elviszlek az orvosiba feltudsz állni? – kérdezte a lehető legtöbb kedvességgel a hangjában. Ránéztem, de már meg is bántam, mert abban a pillanatban esett le, hogy én Jungkook kezei közt fekszem. Az ő arcáról is le lehetett olvasni a döbbenetet és egy mondattal ki is fejezte.

- Mi a franc?..